A hónap bandhája: május

Fruzsi bandha

Május hónap bandhája mozgóképkockák segítségével kezdte meg a jóga otthoni gyakorlását, majd viszonylag rövid időn belül “összeszűrte a levet” a Jois család összes tagjával – jógaoktatással foglalkozókkal -, nem is akárhol. Fogadjátok szeretettel Fruzsit na meg a Purusa-Prakriti-t, történetet a világot látott „cukker nagyi”-ról és még sok minden mást. Ez már a vágott változat…

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek, tedd a bal kezed Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezed pedig a szívedre: Esküdj, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogod ma vallani, bandha téged úgy segéljen?
Fruzsi: Patandzsalira és a Bandhákra – esküszöm!

BW: Hogyan ismerkedtél meg az astanga vinyásza jógával?
Fruzsi: Belevetettem magam. 🙂 No de a történetet ott kezdeném, hogy én a „99% elmélet és 1% gyakorlat” ember voltam . Érdekes módon azonban pont a jógával kapcsolatban fordult meg a helyzet – persze csak a matracon – 6 év otthoni ászanázgatás után egy astanga vinyásza oktatóképzésen találtam magam. Az otthoni gyakorlásom egyébként egy általam ászana küllem és kihívás alapján összeállított fix sorozat volt, amit minden reggel végeztem.
Szinte semmit sem tudtam sem az astanga jógáról, sem a jóga fizikain túllépő oldaláról; talán túl sok volt már akkorra az elméletekből – igazából lényegtelen. Megismerkedtem a sorozatokkal, az alapokkal, Patandzsali nevével és a Jóga-szútrákkal, ugyanakkor még mindig csak a fizikai gyakorlást láttam benne: a mozgást, a dinamizmust, erőt, könnyedséget, az ászanák hullámzását.
Ezek voltak az első lépések.

BW: Szép történet 🙂 Hogyan váltál ezek után oktatóból autentikus astanga gyakorlóvá? Van-e bármi különbség a saját sorozat gyakorlása és a Gurudzsi által lefektetett rendszer között?
Fruzsi: Nem fejeztem be a tanulmányaimat még.
A Bandhába David Robson workshopja által jutottam el, és hát…mit mondjak… a hely szelleme megérintett. Csakúgy, mint a Mysore stílusú gyakorlás, amivel szintén itt találkoztam először. Valami azt súgta, hogy vissza kell jönnöm, vettem hát a bátorságot, és a szobámból áthelyeztem a matracomat ide.
Ami az otthoni ászanázás és a Gurudzsi féle rendszer különbségeit illeti (nem is értem a kérdést 😀 ) több dolog hiányzott a saját gyakorlásomból : például maga a rendszer, a tudatosság, a befelé figyelés, a kapcsolódás. A testemmel erőszakosan bántam, a gondolataim és érzelmeim folyamatosan magukkal ragadtak, mert a figyelmemet nem irányítottam (drishti), vagy nem jó helyre irányítottam. Bár minden reggel gyakoroltam, számtalan esetben csak a megszokás dobott a matracomra.
A Gurudzsi féle rendszer alapja a tanító-tanítvány közti folyamatos, személyes kapcsolat. Ez a parampara: a tudás átadásának autentikus, közvetlen módja. Otthon ez sem volt: egy jó tanító, aki –a tanítvány személyiségének megfelelő módon – oda vezeti a tekintetet, ahol valamit meg kell látni, fel kell ismerni; amin dolgozni kell, vagy ahol felesleges dolgok vannak, amiket el kell engedni. Valaki, aki segít ráébredni, hogy a gyakorlásod te magad vagy. Hogy nem biztos, hogy nem azért nem stabil az Utthita Hastád, mert nem dolgozol eléggé bandhából… Vagy hogy túl sokat vagy a fejedben. J És onnantól kezdve már más szemmel kezdesz tekinteni az egész gyakorlásra.
De ahhoz, hogy például ezekre a dolgokra elkezdjek felfigyelni, az kellett, hogy a rendszeren belül kezdjek el mozogni. És persze a jó tanító, akit itt a Bandhában meg is találtam, és akinek nagyon hálás vagyok.

Müller Fruzsina a fánál

BW: Úgy tűnik, hogy a rendszeren belüli mozgást Te igazán komolyan vetted, olyannyira, hogy év elején Te is tagja voltál a Mysore-i bandhás különítménynek. Milyen változást hozott, ha hozott számodra – rendszeren belül és kívül – ez az indiai utazás, egy hónap gyakorlás Saraswathival majd ugyanennyi Sharath-al
Fruzsi: India…Alíz csodaországban…:-)
Ami a Saraswathival történő gyakorlást illeti – őszintén szólva – nem volt egy sétagalopp.
A fejemben róla élő „cukker nagyi” kép helyett – egy kiabáló „gonosz boszorkány” fogadott a shalájában : „What did you do?!” – üvöltötte rekedtes hangon az egyik gyakorlónak. Elképzelésem sem volt, hogy mit csinálhatott szegény rosszul, de ez a hangnem és ez a stílus egész egyszerűen átkattintott valamit bennem és hihetetlenül ideges és dühös lettem. Nem értettem, hogy miért érzek úgy, hiszen semmi okom sincs rá. Saraswathival (vagy inkább magammal?) minden egyes gyakorlás egy másfél órás küzdelem volt a ringben. Néha piszkált, néha átnézett rajtam .
Gyakorlások után rengeteget törtem a fejem, hogy mi ez az egész, miért van bennem ez a düh. Időutazás kezdődött a fejemben: minden gyakorlás után más és más olyan esemény előjött – emlékképek, társas szituációk vagy álmok formájában – ahol dühöt éltem meg vagy épp elfojtottam.
Attól viszont, hogy felismertem, találtam okokat és végigéltem az elmúlt x évemet, nem oldódott meg semmi: Saraswathival (vagy inkább magammal?) minden egyes gyakorlás egy másfél órás küzdelem volt a ringben. Néha piszkált, néha átnézett rajtam.
Új módszerrel próbálkoztam: hirtelen ráeszméltem , hogy Saraswathi valakire emlékeztet : vagyis megeshet, hogy nem is rá reagáltam, hanem arra az emberre, akinek a tulajdonságait bennem előhívta… Ahogy kezdtem egyre többet gondolkozni (:D) , ismét sikerült egy csomó régi elfeledettnek hitt dolgot felhoznom a múltamból, és bár kezdtem bizonyos mintákat meglátni, jobban megérteni magam, de ez sem szolgált átütő megoldással.
Aztán történt valami: változni kezdett az a kép, ahogyan Saraswathit láttam. Az utolsó napokban már egy erős asszony igazított a Shiva Shambo-t dudorászgatva. 😀
Talán mindaddig nem láthattam őt az ő „teljes valójában” (vagy legalábbis reálisabban) , amíg rávetítettem a múltamból származó emlékképeket, érzelmeket, mintákat (Patandzsali ezt hívja szamszkárának, tudatalatti benyomásnak). Vagy egész egyszerűen elég volt annyi, hogy elfogadtam a dühömet és az adott szituációt, anélkül, hogy hagytam volna befolyásolni magam általuk, ami a jóga célja lenne. Elfogadni mindazt, ami felbukkan, nem engedni, hogy kizökkentsenek. Hm…
A Saraswathival való gyakorlásom egy részről megmutatta, hogy milyen fontos a dristhi, hogy mire figyelek. Problémát látok vagy megoldást keresek , a pozitívat vagy a negatívat nézem? Más részről pedig talán azt is, hogy van belül egy olyan dristhi, ahonnan kifelé nézve megszűnik ez a kétféle nézőpont…
A Sharath-al való gyakorlás, vagyis a Guru szárnyai alatt…:)
Az a hatalmas és tiszta szeretet, amivel felém fordult, ami a szemeiből áradt– az valami leírhatatlan érzés…minden egyes nap az ő közelében maga volt a csoda. Sharath azt mutatta meg nekem hogy hogyan forduljak magam és mások felé: szeretettel, türelemmel. Valami olyasmit, hogy miről szóljon a gyakorlás 7/24. Nagyon hálás vagyok az egy hónapért, legközelebb remélem már igazi tanítványként gyakorolhatok vele.
Szóval változás: látom, hogy hova nézek, de rájöttem, hogy nem jó helyre koncentrálok… és ez kicsit fájdalmas felismerés.

BW: Visszatérve „csodaországból”, hogy sikerül – ha sikerül – újra megtalálni az egyensúlyt a sprirituális és materiális világok között?
Fruzsi: Egyelőre még instabil az Utthita Hastám. 🙂 De egyen súly lesz. Ahogy a jóga is egy, ugyanakkor megvan a fizikai és spirituális alkotóeleme is.

BW: Most egy kicsit térjünk át a fizikai szintre. Melyik a kedvenc ászanád az astanga sorozatban és melyik az, amelyik kihívást jelent számodra?
Fruzsi: A kedvencek… ”Asana is fun” – ahogy Sharath mondja. De most a kedvenc a Bhujapidászana! Régebben nem szerettem ugrálni, mert borzasztóan nehéznek éreztem magam. És valójában féltem a zuhanástól. De itt, már az ászana előtti vinyászától kezdve, hihetetlen örömmel tölt el, mikor elrugaszkodok a talajról, „beleugrok a semmibe” , és ugyanakkor ott van bennem a bizalom, hogy sikeres lesz a landolás. Aztán pedig maga az ászanában lenni érzés, a kartámasz. Beszédes. 🙂
Ami pedig kihívást jelent jelenleg: az Utthita Hasta 🙂

BW: Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Melyik a kedvenc bandhád, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Fruzsi: Természetesen a Bandha Works! De ami a hónap bandháját illeti, legyen a múla-bandha, mert segít az elme hullámzásait megszüntetni. Tesztelés alatt…

BW: Mesélted, hogy épp intenzív munkahelykeresésben vagy, interjúkra jársz. A következő kérdés ismerős lehet abból a világból…Hogyan képzeled el magad 5 év múlva?
Fruzsi: 🙂 úgy , mint egy hetedik sorozatba kezdő, a munkámra, környezetemre…az életre magára spirituális gyakorlásként tekintő astangini:-)

BW: Az olvasók kedvéért ez a válasz magyarázatot igényel: az astanga jógában a hetedik sorozat a legnehezebb mind közül, a családos életet jelenti. Sok sikert kívánok hozzá 🙂 Köszönöm az interjút!
Fruzsi: Én köszönöm. 🙂

Archívum

Bandha Works Jógaiskola

A Bandha Works jógaiskolát három mérnök alapította. Összeköt bennünket a törekvés, hogy a tradicionális astanga vinyásza jógát népszerűsítsük Magyarországon. Mi maguk is elkötelezett gyakorlói vagyunk az irányzatnak, minden évben az astanga jóga fővárosába, a dél-indiai Mysore-ba utazunk, ahol...

Bandha Works FaceBook oldala

Mysore program

Az astanga vinyásza jógát tradicionálisan Mysore stílusban oktatják. A módszer ötvözi a csoportos órák és az egyéni gyakorlás előnyeit. Lényege, hogy a teremben az összes gyakorló a saját légzésének ritmusára önállóan végzi a sorozatot, ezáltal az oktató mindenkinek egyénre szabott igazításokat, utasításokat tud adni, anélkül, hogy ez megzavarná az óra dinamikáját. Ráadásul így az sem probléma, ha valaki rövidített sorozatot végez, míg más a teljes első sorozatot és a második sorozat elejét is elvégzi ugyanazon az órán...
© 2013 Bandha Works - All Rights Reserved