A hónap bandhái: február-március

Rózsa és Martin

Hosszú idő elteltével ismét megosztva intéltük oda a hónap bandhája címet. A “párocska” egy astangás véletlennek köszönheti az egymásra találást, úgy tűnik  azonban nem csak egymásra, hanem valami másra is nagyon rátaláltak. Bár ha jobban belegondolok nem is Ők találtak egymásra, hanem az astanga talált rájuk és hozta össze őket. Azt hogy mit lehet kihozni egy pszichológus és egy vegán sajtmester kapcsolatából, nyolcággal fűszerezve azt a következő interjúból tudhatjátok meg. Fogadjátok szeretettel közösségünk oszlopos tagjait Rózsát és Martint!

BW: Mielőtt elkezdenénk az interjút, kérlek, tegyétek a bal kezeteket Patandzsali Jóga-szútráira (könyv), a jobb kezeteket pedig a szívetekre: Esküszöl, hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat fogom ma vallani, bandha téged úgy segéljen?

Rózsa: Csak az igazat, Patandzsali úgy segéljen!
Martin:  Esküszöm, hogy igazat fogom vallani.

BW: Hogyan ismerkedtetek meg az astanga jógával?
Rózsa: Egy egyetemi barátnőm mesélte szűk baráti körben egyszer régen együtt-kávézás közben – talán olyan 7-8 éve, de ez nem teljesen biztos, lehet, hogy még több – suli után, de lehet, hogy ahelyett, hogy a párja már régóta jógát gyakorol. Egy érdekes irányzatot, ami még nem olyan ismert nálunk, az említett úriember is külföldön tanulta. Akkor összesen ennyit tudtam az astangáról. (Háttér: Takácsy Gábornak hívják, Bécsben tanult hosszú ideig, Boris Georgiev-től, aki „old school” tanár, az ő shálá-járól itt olvashattok: www.ashtanga.at). Tehát, a barátnőm párja szervezett egy kezdőknek való hétvégi mini-tanfolyamot. A jóga előtte is érdekelt, egy másik egyetemi barátnőm által már tudtam róla egy keveset, és az szimpatikus volt. Sejtettem, hogy a workshop-on jó hangulatra, jó társaságra számíthatok, beiratkoztam. A lehető legjobb döntés volt. Egy hosszú és göröngyös, de a leggyönyörűbb útra léptem ezzel, amin olykor ingoványos volt a talaj, és rengeteg dolog történt velem az óta…
Erről David Swenson híres mondata jut eszembe: „Mikor Guruji, Srí Krishna Pattabhi Jois mondta, hogy „Practice and all is coming”, azaz, csak gyakorolj, és minden jön magától, nem úgy értette, hogy ha gyakorolsz, csakis az erő, a hajlékonyság, a nyugodt elme, a jobb fókusz és a szivárványszínű pillangók jönnek, hanem minden jön, mindenféle. Nagy különbség!”
Minden jött. Az én esetemben lassan, fokozatosan, sok év alatt. Minden szempontból maximálisan megérte. 🙂
Martin: Ha jól emlékszem, a Bandhában, talán Dorka egy half led-jén voltam először. Annyira emlékszem, hogy folyton félrehallottam a számolást – ékám, belégzés, dvé, kiVégzés – és pont úgy is éreztem magam… 😀
Jógázni pár éve kezdtem. Sok irányzatot ki is kipróbáltam. A Bandha volt az első hely, ahol éreztem, hogy a jóga több, mint nyújtózás vagy ugrálás. Sokat jártam krámára. Emlékszem, anno megkérdeztem Tőled, mi a különbség az astanga és a kráma között. Te azt válaszoltad, az astangát inkább indiai csípőre találták ki, a krámával ellentétben, ami inkább nekünk való. Így hát akkoriban még nem nagyon lelkesedtem az astanga iránt.
Pár hónappal később az anyagiak miatt úgy adódott, hogy nem tudtam a Bandhában gyakorolni. Kétségbeesetten kerestem valami hasonló órát, ezért sok más helyre eljártam.
Egy nap kinéztem magamnak egy órát, Ricardo Martinez tartotta, és astanga volt. Nem tudtam ki ő, elmentem. Mikor beléptem a stúdióba, nagy meglepetésemre egy Ricardót sem találtam, helyette egy mosolygós, kedves lány mutatkozott be: “Katonai Rózsa vagyok, ma kivételesen én tartom az órát.” Mondtam magamnak: “Hát ez nem Martin-ez.”

Körülbelül azóta veszem komolyan az astangát. 😀

BW: Ha jól sejtem nem csak Martin astangás pályafutása datálható ettől a naptól, hanem valami más is!? Hogy jutottunk el odáig, hogy megosztva érdemeltétek ki a hónap bandhája címet?
Rózsa: Igen, valami nagyon szép dolog indult el ekkor, de nem olyan egyértelműen és gyorsan, mint várnád, vagy mint gondolnátok. A helyzet némileg bonyolultabb volt az én részemről, és sok elfojtott dolog volt a mélyben. Összetett időszak volt, nem egyik napról a másikra jutottunk el a közös vegán sajttal töltött pizza készítéséig. 🙂
Martin: Hát, igen! Azért hozzá kell tennem, hogy motivációm nem volt ilyen egyoldalú. 🙂
Az az év számomra is sok nagy változást hozott. Talán egész életemben nem változtam annyit, és nem történt annyi dolog velem, mint abban az évben. Egészségügyi okokból méginkább rákényszerültem a változásra. Ekkor lettem vegetáriánus. Próbáltam tudatosabban élni, táplálkozni. Rózsa ebben sokat segített. Természetesen az astanga is pozitívan hatott rám. Már nem éreztem azt, hogy könnyen elfáradok 3-4 nap gyakorlástól, és mivel már majdnem hogy csak astangáztam, más jógákra nem jártam, kezdett egy rendszer kialakulni. Amikor csak tudtam, eljártam Rózsa óráira, és azon vettem észre magam, hogy ez egyre jobban megy nekem. Rózsa ekkor már rég mysore-ra járt a hajnali órákban, és bíztatott, hogy én is menjek. Ez a koránkelés dolog egy kicsit eltántorított.

Emlékszem, nyár lehetett, mikor kíváncsi voltam a teljes sorozatos vezetett órádra. Az óra után említetted, hogy pár nap múlva a mysore-t Govinda Kai fogja vezetni egy ideig. Mivel nagyon hezitálós, megfontolt ember vagyok, ez jó alkalomnak tűnt, hogy elengedjem az ellenérveimet. Ezért csak úgy egyszerűen belevágtam, és nem bántam meg… (a pizza nagyon finom lett!)

BW: Számos olyan véleményt hallok/hallottam, hogy az astanga egy unalmas rendszer, mert mindig ugyanazokat a gyakorlatokat végezzük, ugyanabban a sorrendben. A most hallottak alapján ez egyértelműen meg van cáfolva… Lehet, hogy sokak számára maga a gyakorlás unalmas – ha ezt érzed akkor biztos, hogy valamit rosszul csinálsz – de ez a napi 1,5-2 óra Mysore astanga olyan változásokat indít el, ami biztos kihatással lesz a matracon túli életedre is – ez már biztos nem lesz unalmas-. Ami egyébként az astanga jóga szerves része. Optimális esetben. Azt már tudjuk, hogy Martin, miként tért meg, de szerintem sokan kíváncsiak lennének – köztük én is – Rózsa Mysore-os történetére!?

Rózsa: Jaj, minden egyes gyakorlás más, és cseppet sem volt unalmas az elmúlt pár év, az teljesen biztos! Rendben, mesélem a sztorim, de rövid leszek, és itt most nem térek ki minden „állomásra”, mert az nagyon hosszú történet lenne, hatoldalas esszé formájában. Érdekes módon az alapokat, és magát a sorozatot nagyrészt esti vezetett órákon tanultam meg, még a fent említett első tanáromtól – aki, Hozzád hasonlóan, szintén nagyon jó módszerrel tanított -, egy kvázi zárt, kis létszámú csoporttal, egészen egyszerre haladtunk, nagyon jól működtünk – mindig ott gyakoroltunk (vagy épp nem), ahol Gábor lakott. Sajnos nem minden időszak volt szerencsés ebből a szempontból, közel sem volt folyamatos a gyakorlásom az első kezdő mini-tanfolyam óta… volt, hogy én nem voltam elég motivált, és „valahogy” mindig más elfoglaltságom volt, de volt, hogy a körülmények nem kedveztek a csoportunknak. A reggeli gyakorlás csodájához, és emellett egy tanulságos, és utána hosszan gyógyuló térdsérüléshez (Marícsászana D) először egy elvonuláson volt szerencsém, ahol ezzel a csoporttal gyakoroltunk kora reggel, felmosás és kollam-készítés után. Sajnos a hétköznapokban nem volt fenntartható ez a rendszer (mivel kisgyerekük lett a már említett egyetemi barátnőmmel), de némi „tanítási szünet” után elindított heti egy mysore-t nekünk. Ekkor heti egy reggeli mysore-ra és két esti vezetettre jártunk hozzá, a többi otthoni gyakorlás volt, ami számomra eleinte a hideg klímájú kollégiumi konditermet jelentette. Majd a kollégiumi évek után lakhelyet váltottam, és lehetőségem nyílt nyugodtabb körülmények közt gyakorolni azokon a napokon, mikor épp nem volt óra. Ahogy komolyabban, végre valóban rendszeresen kezdtem gyakorolni, egyre jobban éreztem magam a saját bőrömben, egyre fogékonyabb lettem a jóra, viszont egyre érzékenyebb is lettem a világra, és kezdtem nem beleillőnek érezni magam, illetve kezdtek feltörni és tudatosulni a saját belső- és rendszerszintű konfliktusaim, amikkel azelőtt nem voltam tisztában, hanem tudattalanul „pörgettem” őket. Nem láttam értelmét annak, ami felé globálisan sodródik a világ, és vele az életem. Ez számomra depresszióhoz vezetett, olyannyira, hogy sajnos a gyakorlással is leálltam egy időre. Pont jókor, ebből kiútként jött az indiai út lehetősége, velük. Ehhez a jógások motiválásának hatására összeszedtem magam, visszaerősödtem, erőt merítettem, hogy jóra fordítsam az energiát, amit a gyakorlással generálok, és ez a zarándoklat átütő élmény volt számomra, valóban elkötelezetté tett a gyakorlásban. Utána viszont sajnos egyre többször nem volt óra. A jógás csoportunk felbomlott. Kizárólag otthoni gyakorlás következett számomra ez után, heti hatszor, kora reggel, egészen sok ideig. Aztán egy nap láttam, de már nem is tudom, hol, vagy ki mondta, mert én akkor nem ismertem még a BW-t, hogy Budapestre jön Govinda Kai, aki „old school” KPJAYI certified tanár. Ezen a ponton kapcsolódott be a Bandhaworks, innen már tudjátok. A változások azóta is folytatódnak, hisz nem állhatunk le azzal, hogy egyre inkább beépítsük a világba a gyakorlás áldásos hatásait.

BW: Sokak számára az astanga jóga egy igen intenzív fizika gyakorlás. Mitől lesz belőle – ha egyáltalán lesz – spirituális gyakorlás is számotokra? Mit is jelenthet astangás szempontból a spiritualitás?
Rózsa: Ez egy nagyon fontos, lényegi kérdés, amiről rengeteget lehet beszélgetni. Nagyon dús, szubjektív és szerteágazó téma, sokan sok mindenre asszociálunk róla; megfoghatatlan, mégis biztosan érezzük. A túl hosszú választ elkerülendő, most egyetlen metaforában mutatom meg, hogy számomra mit jelent. Tegnap a metrón jutott eszembe. Szerintem a spiritualitás a gyakorlókban az az állandó belső mosoly, ami a matracon, és azon kívül is bennük virágzik, és mindig érezni lehet, sőt, azt vettem észre, hogy mindenki érzi, az ismeretlenek is. 🙂
Martin: Mikor elkezdtem mysore-ra járni, sok mindent nem értettem. Nem is gondoltam volna, hogy aprónak tűnő dolgok milyen fontosak lehetnek. Csináltam, ahogy csak tudtam. Később – mint gondolom mindenkinél –, megjelentek a fájdalmak és a nehézségek. (Ez normális, mert az élet és a fejlődésünk ott kezdődik, ahol a komfortzónánk véget ér…) Ezért gyakorlás közben mindent megteszünk annak érdekében, hogy például helyesen vegyük fel az ászanát, tartsuk a bandhát, vagy hogy a légzésünk ütemes legyen. Ilyenkor figyelmünk ezekre a dolgokra fókuszál.  Észre sem vesszük, de ez a koncentrálás egy a meditáció fajtái közül. Részben erről szól számomra az astanga. Ebben az állapotban a pillanatot élhetjük meg, és ekkor tudatosul bennünk, hogy nem a test akik vagyunk, hanem maga a koncentráció és a figyelem, amely csak megfigyeli a testet, és ennek felismerése a spiritualitás számomra. A rendszeres gyakorlás csak elősegíti, hogy fenntartsuk ezt az állapotot.
Ezért igazából, ha nem is lettek volna spirituális törekvéseim, az astanga a rendszeres gyakorlással felépíti azt. (Remélem ez nem a hónap hantája! :D)

Martin, Rózsa, Rózsa, Martin

BW: Az interjú elején érintőlegesen már szó volt a táplálkozásról. Azt hiszem nem árulok el nagy titkot azzal, hogy mindketten ínyencek vagytok, igen körültekintően válogatjátok meg milyen ételeket vesztek magatokhoz. Milyen táplálkozási formát követtek? Milyen összefüggés van az astanga és a gyakorlók által elfogyasztott ételek között?
Rózsa: Erős pozitív irányú az összefüggés, sőt, cirkuláris okság áll fenn, interakció (bocsánat, a tudomány és a statisztika rajongóinak kedveztem az előző mondattal, de ebben nagyon tömören benne van maga a válaszom – csak annyit jelent, hogy a két dolog együtt hat ránk úgy, hogy egymásra is folyamatosan hatással vannak, és ahogy javul az egyik, úgy javul a másik is). A gyakorlás – ami, mint már beszéltük, nemcsak a jógamatracon történik reggelenként másfél órában, hanem ez astanga jóga 7/24-ben -, és a táplálkozás tehát kölcsönösen és állandóan hatnak egymásra. Számomra fontos, hogy a szó szoros értelmében „táplál-kozzunk”, ne csak gyorsan, idegesen, tudattalan mozdulatokkal (pl. rutinszerű szokások alapján a képernyőt nézve) betermeljünk valamit, ami épp elérhető, és könnyen lehet, hogy rossz hangulatban készült. Sajnos a közétkeztetés nagy eséllyel ilyen, tehát hazánkban központilag pont a gyerekek, az idősek és a betegek kapnak nem tápláló ételt, ami társadalmilag nézve szomorú… Hisz az is egy lelkiállapotot képvisel, szemben azzal a minőséggel, mikor például egy Nagymama főz teljes szívvel, helyi alapanyagokkal, amit Ő vagy a Nagypapa választott ki, jókedvvel és odaadással, és azt adja a gyerekeknek (az én Nagyim ilyen, örök hála érte, ezúton is). Előbbi esetben sajnos szinte „mindegy”, konkrétan mit is eszünk, vagy, hogy mennyire friss vagy esetleg drága vagy extra… A bevásárlás – főzés – étkezés körüli dolgoknál ezt igyekszünk figyelembe venni, ami az esetek túlnyomó többségében sikerül is, csak figyelem kérdése. Ha nem jön össze, akkor annak megérezhető a hatása. Tartalmát tekintve a vegán életmódot részesítjük előnyben, magam részéről a morális-etikai (ahimszá), és globálisan nézve az ökológiai szempontok miatt, amik többkomponensűek, komplexek, és számottevőek a bolygóra nézve. Emellett sok kreativitást szabadít fel az emberben, ha olyasmikre vállalkozik, hogy növényekből hogy lesz „tej, sajt, tejföl, túró, pecsenye, brassói, omlett” stb. Jó móka, és nagyon ízletes. 
Martin: Rózsa szépen kifejtette. A táplálkozás alapvető célja a megfelelő tápanyagok bevitele a megfelelő időben, hogy fennáljon az egyenesúly. Sajnos ez nehezen tudatosul bennünk. Persze ennek megfigyelése sok figyelmet és tanulást igényel. Talán ez régebben könnyebb volt az embereknek: nem volt túltermelés (bőség zavara); helyi jó minőségű élelmiszereket fogyasztottak; volt egy tradíció, népi hagyomány, ami számos olyan dolgot foglalt magába, amik az egészéget szolgálták, még ha nem is voltak annak tudatában (gondoljunk csak Nagyanyáinkra, napi egy kanál szilvalekvárral például pótolták a szükséges vasat , és ezt még sorolhatnám). Ma már sokkal nehezebb. A világ felgyorsult és óriási nagy információ-áradat zuhan ránk. (Ezt-azt egyél vagy ne egyél, mert ilyen meg olyan bajod lesz…). Sokféle nézőponttal megismerkedünk, és egyszerűen nem tudjuk eldönteni, hogy kinek van igaza. Az információnak pedig nagyobb szerepet adunk, mint a tudatosságnak. Például, ha csak azt vesszük figyelembe, hogy mondjuk együnk sok spenótot, vagy brokkolit, mert az milyen egészséges, az még nem jelenti azt, hogy mindenkinek az.
A vegánság mellett fontosnak tartjuk az ájurvédikus alapelveket is, amik sok mindenben megkönnyítik az életünket. Sokkal tudatosabban válogatjuk meg azt, mit eszünk meg, és így nem érhet meglepetés bennünket, a dósáinkat egyensúlyban tartjuk. Ez fontos az astanga gyakorlás szempontjábol is, mert a mértéktelen fogyasztás alacsony energiaszintű tudatállapothoz vezethet.  Spirituális értelemben ezért is fontos, hogy üres hassal gyakoroljuk. Néha azért az ízek javára az alacsonyabb tudatállapotot is bevállaljuk. 🙂
Mióta vegánok vagyunk, imádunk főzni. Egy jó étel elkészítéséhez ugyanaz az elmélyültség kell, amit az astangában tapasztalunk. Na meg persze kreativitás. Ha az alapokat ismerjük, onnantól kezdve már csak improvizáció az egész. Sokszor hallgatunk rágát (indiai klasszikus zene), amihez még tudnám hasonlítani a főzést, mert ahogy egy rágát sem tudnak ugyanúgy eljátszani kétszer, úgy egy ételt sem lehet megfőzni ugyanolyanra kétszer. Még eddig mi sem főztük soha teljesen ugyanazt egynél többször. Mindig lehet új ízeket varázsolni, és ez nagyon izgalmas.

BW: Rózsa! Pszichológusként azt hiszem mélyebb rálátásod van az astanga jóga fizikai szintjén túli hatásmechanizmusára. Szakemberként mit gondolsz milyen jótékony hatás lehet ennek az irányzatnak a jelenkor digitális embere számára?
Martin! Előny-e vagy esetleg kihívás számodra, hogy a társad egy pszichológus másik astangás aki néha még a tanárod is? Szeretnélek emlékeztetni a fenti esküdre 🙂
Rózsa: Kiemelkedően jó hatása van, ami kizárólag fejlesztő, csak elkövetkezhet egy olyan időszak az Úton, ami a környezetünknek – ha ők nem járnak hasonló cipőben – elég nehéz lehet, mert „furák leszünk” a szemükben, sőt, aggódnak, mert akár pszichiátriai esetnek is tűnhetünk a pszichiátria klasszikus, még múlt századi kategorizációs értelmében, amit még sajnos ma is használnak az orvoslásban. Tényleg! 😀
Pedig csak változunk, ami természetes, mivel egy intenzív, folyamatos önismereti folyamatba lépünk a rendszeres gyakorlással, többé nem a felszínen lavírozunk át az életen, és már nem automatikusan pörgetjük a programunk. Jártam korábban más módszerrel dolgozó önismeretbe is szakmai/képződési okokból, de személy szerint nekem az astanga jóga (ami természetesen az „off the mat” részt is jelenti!), plusz a közben fellépő saját élettapasztalatok, amiket nagyrészt a gyakorlás idézett elő, mondhatni a „mellékhatások”, adták meg azt, hogy kapcsolódjak magamhoz. Hogy végre valóban, őszintén megértsem és szeressem magam, bármilyen is legyek, vagy bárhogy is döntsek épp egy adott szituációban.
A modern digitális ember előfordulhat, hogy elidegenedett a testétől, hisz a maga valójában tulajdonképpen egyre kevesebb mindennapi tevékenységhez „kell”, manapság szinte mindent el lehet intézni a képernyő elől vagy okostelefonnal, másodpercek alatt megszerezhető a kincset érő információ, és közben sok száz más, külső ingert is érzékelünk. Ami elképesztően praktikus, mert kinyílt a világ. Másrészt viszont, erre a tempóra nem vagyunk lelkileg felkészülve (alapvetően testileg sem). A „különbözet” maga a stressz mint jelenség.  Szuperek vagyunk a külső ingerek feldolgozásában, a belső folyamatokat viszont kezdjük elfelejteni. Ez nem-rendszeres, túl felületes légzést eredményez. És ez minden elakadás forrása – a légzés szó régiesen „lék-zés”, azaz lélek-vezetés. Kifejező, igaz? No, de az astanga minden szempontból „beletesz” a testünkbe, fókuszt ad, a légzéssel, sőt, az egész trisztánam elvvel, és hogy tudatosak leszünk a törzsre. Az egészséghez pont ezek kellenek. 😉
Martin: Hm… Ebbe bele sem gondoltam. Nem érzem kihívásnak. Ha arra gondolsz, Rózsa nem az az elemzős, vagy ítélkezős fajta pszichológus. Nem az a Csernus típus. 😀
Különösebben az sem szokott zavarni, hogy éppen a tanárom. Tudom, hogy imád astangát tanítani. Ez a dharmája (szerintem), és ezért ez nekem is fontos. Ezek inkább csak sztereotípiák, hogy zavar-e… Viszont az előny lehet, hogy együtt astangázunk, mert kölcsönösen motiváljuk egymást. (pl. Ha az egyikünk nem kel fel az ébresztőórára, a másik még felébresztheti. Általában Rózsa az alvósabb fajta, ezért rám esik a feladat. Van, hogy még az ébresztőt is én keltem fel…). Még azért is pozitívnak tartom, mert közösek a törekvéseink az astanga iránt, így matracon kívül is könnyebben meg tudunk teremteni egy jógikus légkört.

BW: Térjünk át a fizikai síkra. Melyik a kedvenc ászanátok az astanga sorozatban, és melyik az, amelyik kihívást jelent számotokra?
Rózsa: Ha erre gondolok, elsőre egy szép hosszúúú sírsászana plusz (természetesen némi bálászana után) a számomra nagyon kiegyensúlyozott érzést adó jóga mudrá jut eszembe (ez utóbbi Orsinak is, lsd. január). 🙂 De az egész sorozat úgy ahogy van, gyönyörű. Nagyon régóta kihívás a pásászana-lábtartás számomra – de ezt látjátok is rajtam szerintem. :-DD
Martin: Nem beszéltünk össze, beccsszó, de én is már nagyon rég fejenállás-párti vagyok. 🙂 A nyújott lábas felgördülések a lábnyújtás miatt nagyon nehezek nekem, az úrdhvamukha pascsimattánászana különösen kemény dió.

BW: Elérkeztünk az interjú legfontosabb részéhez! Melyik a kedvenc bandhátok, melyik legyen a hónap bandhája? És miért?
Rózsa és Martin: Közösen mi az uddijána bandhára voksolunk, mert ha azt szépen, helyesen aktiváljuk, kell hozzá a másik kettő is, és akkor így nincs bandha-diszkrimináció. 😉

A jövő

BW: Hogyan képzelitek el az astanga gyakorlásotok öt év múlva?
Ròzsa: 5 êv hosszù idô, szòval akkor màr minimum a mèg nem létezô nyolcadik sorozatot és napi 20 òra szamádit fogok gyakorolni. :-DDD Dehogy! 😀 Viccet félretéve: nagyon sokat változhat az élet, a körülmények, a fizikai testem stb. Leginkább a körülmények, de az mind csak külsôség, forma. A màr elültetett “magok” meglesznek bennem akkor is, mindenképp arra törekszem majd minden helyzetben, hogy tovább neveljem ôket – ha már ilyen hosszù ideig és gyakran viszontagsàgos idôszakokban àtteleltek, most már megmaradnak. 🙂 A mennyiséggel szemben tovàbbra is a minôsèget preferàlom majd évek, évtizedek mùlva is, mint ahogy például a bandhaworks szellemisége, és az egész tradìciò ezt sugallja, és ha sikerül, hogy astangát tanìtsak továbbra is – amit tiszta szìvbôl remélek -, ezt képviselem majd azok felé, akik ùgy döntenek, velem tanulnának szìvesen. Nem tôlem, hanem velem együtt. Rengeteget ès folyamatosan tanulok ugyanis az òràimon gyakorlòktòl. A hála èrzésènek gyakorlásàt biztos, hogy soha nem hagyom el, bàrmit is jelentsen a soha.
Martin: A matrac elején kezdem majd szamasztitih-ben, Om vandé gurunam… 🙂
De amúgy nem igazán tudom. Ha visszagondolok az elmúlt két évre, jóval túlhaladtam azon, amit akkor képzeltem egy mai gyakorlásomról. Nem voltak elvárásaim. Csak csináltam, mert éreztem és tudtam, milyen pozitív hatással van rám. Biztos gyakorolni fogok 5 év múlva is. Remélem a Bandhaworks-ben, mert számomre ez egy fontos hely. Azon túlmenően, hogy nap mint nap sokan együtt gyakorlunk, ez egy nagyon összetartó közösség, és ez sok energiát ad. De ha nem, akkor bokrok között, mint Krishnamacharya. Om tat sat. 🙂

BW: Köszönöm szépen az interjút!
Rózsa és Martin: Mi is köszönjük a lehetőséget!

Archívum

Bandha Works Jógaiskola

A Bandha Works jógaiskolát három mérnök alapította. Összeköt bennünket a törekvés, hogy a tradicionális astanga vinyásza jógát népszerűsítsük Magyarországon. Mi maguk is elkötelezett gyakorlói vagyunk az irányzatnak, minden évben az astanga jóga fővárosába, a dél-indiai Mysore-ba utazunk, ahol...

Bandha Works FaceBook oldala

Mysore program

Az astanga vinyásza jógát tradicionálisan Mysore stílusban oktatják. A módszer ötvözi a csoportos órák és az egyéni gyakorlás előnyeit. Lényege, hogy a teremben az összes gyakorló a saját légzésének ritmusára önállóan végzi a sorozatot, ezáltal az oktató mindenkinek egyénre szabott igazításokat, utasításokat tud adni, anélkül, hogy ez megzavarná az óra dinamikáját. Ráadásul így az sem probléma, ha valaki rövidített sorozatot végez, míg más a teljes első sorozatot és a második sorozat elejét is elvégzi ugyanazon az órán...
© 2013 Bandha Works - All Rights Reserved